A Föld Napja alkalmából a Nemzeti Múzeumnál megrendezett Tudományfesztiválon 2 napig kitelepültünk a „Vándor mYnesttel”. Készítettünk ugyanis egy mobil mYnestet, amit elneveztünk Vándor mYnestnek, mert ezt hozzuk-visszük a különböző kiállításokra és programokra.

Az elsők között gratulálhattunk Máté Bencének, a mYnest egyik fejlesztőjének, aki Pro Natura díjat vehetett át dr. Fazekas Sándor Földművelésügyi Miniszter úrtól.

Egy rövid film is készült a rendezvényről és rólunk 🙂

Nagyszerű élmény volt a közel 1000 gyereknek bemutatni a mYnestet és látni, hogy mennyivel felszabadultabbak, mint bent az oszályteremben. Nagy segítség volt a Magyar Madártani Egyesület madárhatározója, ami most már nem csak nyomtatott formában kapható, hanem egy mobil applikációként is elindult. A közelben elrejtett madarak és egyéb állatok távcsöves megkeresése és beazonosítása még a tinédzsereket is magával ragadta. Az MME boltjában kapható kismadarak a saját hangjukon énekelnek, csipognak, így az azonosítás nemcsak a látvány alapján lehetséges, hanem a madárhangok szerint is.

A Tessloff-Babilon kiadó jóvoltából több Mi Micsoda könyvet is ki tudtunk sorsolni Telegdi Ágnes gyönyörű madaras naptára mellett. A gyerekek nevében ezúton is köszönjük az ajándékokat!