A Madarak és fák napja alkalmából, Ember és természet – Állandó harc, vagy békés együttélés? Avagy tollas és szőrős szomszédaink a városokban címmel adott otthont a Magyar Természettudományi Múzeum a Herman Ottó Napok rendezvénysorozatának. Korsós Zoltán köszöntőjében Herman Ottó gondolatait idézte, amely szerint minden madárnak megvan a maga helye a természetben. Rávilágított arra, hogy polihisztorunk már az 1900-as évek elején felhívta a figyelmet arra a folyamatra, amely napjainkban is zajlik: a mezőgazdasági, az emberi társadalom terjeszkedése és egyéb tevékenységek következtében pusztulnak a természetes élőhelyek, amelynek a madarak is elszenvedői. Feladatunk, hogy megóvjuk a madárvilágot, amelyhez az emberek bevonására, szemléletváltásra van szükség – tette hozzá a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója.

 

P1040674

A természet ismerete és védelme egyre közelebb kerül az emberhez, amely a városban élők számára is kiemelten fontos. Budapesten számos állatfaj él velünk, bent a város közepén, még akkor is, ha csak ritkán látjuk őket. A közös rendezvény többek között azt a célt szolgálja, hogy még többet tudhassunk meg az életükről – emelte ki köszöntőjében Mezőszentgyörgyi Dávid, a Herman Ottó Intézet főigazgatója.

 

Az előadások a madárgyűrűzés történetét és jelenét, a madarak nyomkövetését, valamint a védett madarak okán fellépő konfliktusokat is részletezték. Bemutatták Budapest állatvilágát és annak kutatását, ismertették azokat a társadalmi kezdeményezéseket, összefogásokat, amelyek a madárállományok jobb megismerését segítik. Továbbá az érdeklődők azt is megtudhatták, hogyan alakíthatóak ki madárbarát kertek, illetve a természetfilmek és online kamerák világába is bepillanthattak.

 

A természetbarátokat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület foglalkoztató programjai, filmvetítés, élő madárbemutató, a kicsiket pedig a  madár és gyerekbarát mYnest Természetfotós játszótér is várta a múzeum kiállításai mellett.

A www.hoi.hu nyomán