Kellemes felkérésnek engedve utaztam Pusztaszerre, ahová Mészáros Zsolt hívott meg egy természetismereti szakkörre, aminek másik vendége Máté Bence volt.

A terembe lépve nem mindennapi látvány fogadott: a tanár úr épp vajas kenyeret kent somlekvárral a gyerekeknek, miközben azok izgatottan várták, hogy Bence is megérkezzen. Addig az iskola folyosóján megnéztük Bence egykori természetfotóit, amelyekkel az első díjait megnyerte, és érdekes volt megfigyelni, hogy az egész iskola hangulatát meghatározza a természetszeretet: sok-sok preparált, fotózott, rajzolt, festett madár színesíti a vitrineket és mellettük sorakoznak a különböző természetismereti versenyeken elnyert oklevelek és kupák.

A szakkör vidám hangulatban indult, ahogy a múlt heti kirándulás fotóit visszanézte a csapat a projektoron, majd a tanár úr 2 meglepetéssel lépett elő: a diákok nagyszerű rajzokat készítettek kis kör alakú fatáblákra, amiket Bence be kellett azonosítson.

Hálás voltam, hogy rám egy könnyebb meglepetés várt: egy házi készítésű som lekvárt kaptam ajándékba egy gyönyörű darutollal. A tollat hajpánt hiányában nem tudtam ugyan a hajamba tűzni, de a lekváron már első ránézésre látszott, hogy meg vannak számlálva a percei.

De térjünk vissza Bencére, aki nagy lendülettel ugrott neki a feladatnak. A játék menete:

Bence felmutatja a rajzot. Gondolkozik. Válaszol. A rajz készítője bírál. A tét nem kicsi, ugyanis a szakkör az X-faktort jóval túlszárnyaló tehetségű fiú tagjai beígérik, hogy ha egy madarat is elhibáz Bence, énekelni fognak… Hajrá Bence, ez nem babra megy!

Jönnek is szépen a jó válaszok: füsti fecske, tengelic…a harmadik madár aztán parkolópályára kerül, hogy később visszatérjen rá Bence. Daru, kis kócsag, hibrid zöldike, szürke gém, fakopáncs – a rajzok nagyon jól sikerültek.

Végül becsúszik 1 hiba, amiért súlyosan megfizetünk: a fiúk valóban bemutatják karaoke verziós indulójukat: leírhatatlan élmény, amit nem sikerült semmilyen adathordozón megörökíteni, de az mindenképp elmondható, hogy lelkes a csapat 🙂

A madárhatározás után Bencét faggatja egykori tanára, hogyan tud órákig csak ülni a lesben és várni? És mit gondol, a mai fiatalok hogyan lehetnek sikeresek a maguk területén? Bence elmeséli, hogy ő gyerekként sok mindennel foglalkozott, de amit csinált, azt mindig teljes bedobással, átgondoltan, tervszerűen próbálta megvalósítani. A kitartás, küzdés a kitűzött célok eléréséért az embert nagyon motiválja, főleg, ha sikereket is elér az adott területen, bármi legyen is az.

Aztán Pusztaszer 100 leggazdagabb verebéről mesélnek a gyerekek, akik a mYnest melletti bokorba beköltöztek, az etetőt kőkeményen sakkban tartják, és nem engednek más madarat a közelbe, miközben a magokat jószokásukhoz híven szétszórják. A gyerekek Bencét kérdezik, hogy ő hogyan oldaná meg a problémát.

Én azt csinálnám a helyetekben, hogy… gondolkodnék, és megfigyelném a különbséget, hogyan eszik a veréb és például a cinke. Találjátok ki ti a megoldást, próbáljátok ki, amit gondoltok, és így jobban fogjátok élvezni a feladatot, mintha én itt most megmondanám nektek a választ. Megállapítom, hogy pedagógusnak is simán elmehetne Bence.

Végül valami gyanús, zöld gyomnövényszerű füvet dobálgat a tanár úr két lábosba és mesélés közben teát főz belőle. Mint később megtudom: lómenta az árokszélről és az íze: egészen jó.

Konklúzió: döbbenetes volt látni, hogy ilyen laza menetrend mellett milyen fegyelmezetten zajlott le az óra, és mennyi minden belefért a 45 percbe – hja kérem, ha az ember ilyen iskolába jár, könnyen természetfotóssá válhat, de az biztos, hogy a természettől nem fog tudni soha elszakadni.