– Halló, Bence?
– Szia!
– Elkészültünk a második mYnesttel. Jövő héten tudjuk vinni hozzád a Bence-tanyára.
– Az nagyon jó, csak ne nálam állítsuk fel, hanem inkább Pusztaszeren a suliudvaron. Tudod, én ott kaptam az első inspirációt a természetfotózáshoz, és szeretném kifejezni az iskola és a tanárom felé a hálámat azzal is, hogy ezt a madárles-játszóteret a diákok rendelkezésére bocsátanánk. Aztán majd ha kérik, elmegyünk szakkörökre, és elmondjuk, hogy mit sikerült eddig nekünk megtanulnunk a természetről és viszont nekik is. Mit szólsz hozzá?
– Wow! Szuper az ötlet, akkor jövő hétre készülünk.
Ez a beszélgetés vezetett oda, hogy október 22-én a pusztaszeri általános iskola udvarára egy kisteherautó platóján begördült a második mYnest.
Mészáros Zsolt, Bence egykori természetismeret tanára fogadott bennünket, és megmutatta a helyszínt, ahova mintegy másfél óra alatt fel is állítottuk a lest.
Ahogy a videón is látszik, nem kis erőfeszítésbe telt a gyerekeket átmenetileg távol tartani az építkezéstől, míg végül birtokba vehették a legújabb természetmegfigyelő eszközüket. Mészáros tanár úr nagyszerűen tudja tanítani, motiválni a diákokat, és reméljük újabb és újabb „MátéBencék” nőnek ki a keze alól.
Bence népszerűségét mutatja, hogy a TV2 stábja is meglátogatott minket és még az esti műsorban beszámolt az oktatóeszköz átadásáról.