Veszélyes gyomírtók

Napjainkban a Föld szárazföldi területeinek 40%-át élelmiszertermesztő szántóföldek foglalják el. Már ez az elképesztő nagyságrend is felhívja a figyelmet a gyomirtással kapcsolatos kérdés fontosságára – korántsem mindegy ugyanis, hogy ilyen óriási területen milyen módszereket alkalmaznak a gazdák.

Mi is az a gyom?

Általánosságban a gyom az a növény, ami ott van, ahol jelenléte nem kívánatos, más megfogalmazásban − minden gyom, amit annak tekintünk. Az ökológiai megközelítés szerint a gyomok a bolygatáshoz (talajművelés, építkezés stb.), még szélesebb értelmezésben az emberi beavatkozáshoz legjobban alkalmazkodó növények. Éppen ezért a gyomok jelentette probléma nem csak az agrárterületeken, erdőtelepítésekben, tavakban és folyókban, de települési környezetben (gondoljunk például a súlyosan allergén parlagfűre) is jelentkezik. Mai tudásunk szerint legalább 210 000 növényfaj él a Földön, ezek közül pedig mintegy 6 700 körüli befolyásolja gyomnövényként a mezőgazdaságot. Ezek közül 76 tartozik a világviszonylatban legveszélyesebb, 18 pedig a kiemelt jelentőségű gyomok közé. A gyomfajok közös jellemzője, és egyben jelentős versenyelőnye a többi növénnyel szemben a csíra korban és a regenerálódási fázisban mutatott erőteljesebb növekedés.

Mi a baj velük?

A szántókon, veteményekben és ültevényeken a gyom- és a haszonnövények között − mivel ugyan annak a területnek az erőforrásait használják − folyamatos versengés folyik a fényért, a vízért és a tápanyagokért. Éppen ezért a gazdáknak, területtulajdonosoknak (pl. a parlagfű esetén) folyamatosan védekezniük kell ellenük. Ez egyrészt rengeteg időbe és pénzbe kerül, másrészt kémiai vagy génmódosítási technológiák alkalmazásakor súlyosan környezetszennyező és az emberi egészségre is veszélyes lehet.

Miért van belőlük ennyi?

A probléma másik felét a nagyságrend jelenti. A nagyüzemi mezőgazdaság okozta területbolygatás és a monokultúrás gazdálkodás (óriási területeken ugyanannak a növénynek a termesztése történik) ugyanis különösen kedvez a gyomfajok szaporodásának és terjedésének. Ezen belül a sűrű térállású kultúrák (például a kalászos gabonák) gyomelnyomók, a tág térállásúak (például a cukorrépa, a kukorica, az ültetvények), más néven a kapás kultúrák gyomtermelők. A gyomok terjedésében gyakran az alkalmazott technológiák is felelősek − a betakarító kombájnok például aktívan terítik a gyommagvakat, melynek következtében a talajok gyommagkészlete folyamatosan növekszik.

Mechanikai megoldások

A vegyszeres gyomirtás nem túl régi megjelenése előtt a mezőgazdálkodó ember évszázadokon, évezredeken keresztül mechanikai módszereket alkalmazott, ami rendkívül munkaigényes, ugyanakkor derékszaggatóan fárasztó és lassú munka.  Ennek legelső változata a gyomlálás – a gyomnövények kézi eltávolítása, lehetőleg gyökeres kihúzása a talajból. Az első gyomirtó eszköz a ma is alkalmazott kézi kapa volt, amivel a gyomnövények föld alatti hajtásrészét elvágva lehetett versenyelőnyt biztosítani a termesztett növényeknek. A gyomok elleni védekezés következő elemét a kaszálás jelentette és jelenti, amit például a gyepek, legelők esetében alkalmaznak. További mechanikus védekezési megoldás a talajtakarás alkalmazása, a mulcsozás: szalmával és egyéb növényi maradványokkal, továbbá fóliával; illetve akár a sorközök lángszórózása is. A mezőgazdasági technológia fejlődésével a gyomok elleni mechanikai védekezést is egyre inkább gépesítették, ami a talajművelési eljárások fejlődésével együtt segíti a gyomok elleni küzdelmet. Napjainkban az egyik legfontosabb ilyen eszköz- és módszeregyüttes a tarlóhántás, az aprított szár- és gyökérmaradványok sekély, 10-15 cm mélységű talajba dolgozása, de a gyomok szaporodásának és növekedésének megakadályozásában is szerepe van a különböző mélységű és időzítésű szántástechnológiáknak is.

Vegyszeres

Parlagi sas fészek zavarás – Orbán Zoltán

A ma széles körben alkalmazott vegyszeres gyomirtás az 1940-es években kezdődött az első hatóanyagok felfedezésével és gyártástechnológiájuk kidolgozásával. Az ezt követő évtizedekben újabb és újabb hatóanyagcsoportokat találtak a kutatók, aminek a hátterében nem kis mértékben az újabb és újabb gyomfajok feltűnése, később pedig a gyomok hatóanyagokkal szemben mind erőteljesebb ellenállásának (rezisztencia) megjelenése állt és áll.

A mechanikai megoldásoknál jóval gyorsabb, de csak látszólag egyszerűbb vegyszeres gyomirtás kapcsán számos aggály merül fel. Hiszen ezek olyan mérgek, melyek a talajon keresztül a növényi táplálékba és a vízbázisba kerülve az emberi szervezetbe kerülve egészségkárosodást is okozhatnak, ráadásul hatásmechanizmusok a többi növényre, akár a termesztett kultúrákra is károsítóan hathat.

Génpiszka (GMO – génmódosítás)

DNS lánc

A gyomok elleni küzdelem legújabb színtere a sokat vitatott génmódosítás, a növények örökítő anyagának célzott megváltoztatása. Ezzel az a fő probléma, hogy a génmódosítással az ember olyan fajok és élőlénycsoportok közötti kapcsolatokat hoz létre, korlátokat hág át, melyek a természetben nem fordulhatnak elő, így ezek hatását sem tudjuk biztosan megbecsülni. A GMO egyik leggyakoribb alkalmazása éppen a gyomok elleni küzdelemben zajlik napjainkban azzal a céllal, hogy a módosított génállományú növények ellenállóbbak legyenek az alkalmazott gyomirtószerekkel szemben.

A legjelentősebb gyomok közül sok − világviszonylatban és hazánkban is − azok közé a pázsitfűfélék (vagy perjefélék) közé tartozik, mely család adja egyben a legfontosabb termesztett növényeinket, min: a búza, az árpa, a kukorica, a rizs, a köles vagy a cukornád.