Elfogyott termés

A természet alapvetően jól szabályozott, kiismerhető és megtanulható rendben működik, melyben mindennek megvan a maga ideje, és ezt állatnak, növények, embernek (gondolj csak a vetés idejére) ismernie és tisztelnie kell. Különösen igaz ez a táplálékkínálatra. A mérsékelt övben, ahol mi is élünk, a növények termései április-májustól kezdenek lassan megjelenni, ezt követően pedig a nyár előrehaladtával, majd az ősz beköszöntével mind több gyümölcs és mag érik be.

A magevők is esznek rovart?!

A növényi terméseknek ez a szezonalitása ez egyik legfőbb oka annak, hogy a Magyarországon fészkelő magevő madarak is elsősorban rovarokkal etetik a fiókáikat. A költési időszak március-áprilisi indulásakor nemhogy a fiókák, de a felnőtt madarak számára sem áll rendelkezésre elegendő mag vagy egyéb termés. Ezért ilyenkor a szülők is sok rovart fogyasztanak, illetve levél- és virágrügyeket, hajtásokat kénytelenek csipegetni.

Őszi-téli magkavalkád

Földre hullott alma – Orbán Zoltán

A nyár második felétől, majd különösen ősszel a gyümölcsök mellett egyre több mag is hozzáférhetővé válik, ami nem csak a hazai, de az átvonuló és telelni hozzánk érkező madarak számára is nélkülözhetetlen. Az árokparti gazosokban, a fákon (mogyoró, dió, tölgy- és bükkmakk, nyugati ostorfa), bokrokon (bodza, kökény) és kúszónövényeken (vadszőlő, borostyán) beérő termések mennyisége olyan óriási, hogy az nem fogy el néhány nap vagy hét alatt, hanem akár a tél végéig kitartó természetes élelemtartalékot képez az állatoknak. Ez azonban csak akkor van így, ha a nagyüzemi mezőgazdaság nem szünteti meg a mezővédő erdősávokat, nem szántja be a mezsgyeszéli gazosokat.

Rosszul hangzik, de nem veszélyes

Tengelic – Orbán Zoltán

Bár a termések, magvak kínálta táplálék elfogyása rosszul, a madarakra veszélyesen hangzik, láthattuk, hogy ez nem következik be váratlanul, azaz az állatok jól tudnak alkalmazkodni ehhez. Hogy miként? Hát némi gyakorlati próbálkozással és fejben végzett matekszámítással! Képzeljünk el, hogy egy átvonuló tengeliccsapat tagjai vagyunk! Lenézve az alant húzódó tájra meglátunk a szántóföldek között egy hosszú gazos csatornapartot. Leszállunk az itt nagy számban növő héjakút mácsonyára és útszéli bogáncsra, melyek magját különösek kedveljük. Csakhogy több növény átvizsgálásával alig egy-két parányi magocskát találunk csak, és körülnézve azt látjuk, hogy a többiek sem esznek (nem jár a csőrük magokat hántolva), hanem csak keresgélnek. Ez nem éri meg! Nosza, felrebbenünk, a többiek pedig − hallva a hívóhangot és látva a szárnyakon lévő sárga foltok villogását − követnek, és máris úton vagyunk új táplálkozóterületet keresve. Alig repülünk néhány kilométert, és máris egy nagy, kaszálatlan gyep felett repülünk. Itt leereszkedve minden virágzatban bőven van mag, sőt, a növények alatt a talajon is rengeteg a szél által kivert magocska – itt maradunk! És ez a csapat addig marad a mezőn, kisebb-nagyobb kereső repüléseket végezve a környéken, amíg van elegendő táplálék. Ha ennek mennyisége az újabb és újabb érkezők miatt is csökken vagy elfogy, a változó méretű csapatok egyszerűen odébb állnak, és keresnek egy új, egy jobb helyet. Ez a viselkedés játszódik le az őszi és a tavaszi vonulás során, illetve a telelőterületeken is.

Biztosan hallottál már Dél-Amerika, Ázsia és Afrika trópusi esőerdeiről; Szibéria, Alaszka és Kanada végtelen tajgaerdőiről. Most képzeld el, hogy napjainkra a mezőgazdasági területek, a legelők, szántók és ültetvények kiterjedtsége a Föld szárazföldi területein meghaladja az erdősült területekét! Ez az elképesztő léptékű és mértékű élőhelyátalakítás számos következménnyel jár. Egyrészt ekkora területekről tűnt el a természetes élőhely (gyakran éppen az erdő), ezzel pedig számtalan állat- és növényfaj. Másrészt a túlélő állatfajok megtanultak alkalmazkodni az agrártájhoz (sőt, volt amelyiknek ez előnyére is szolgált, például a vaddisznó és a vörös róka), így folyamatosan jelen vannak, gazdasági kárt okoznak, az ellenül történő védekezés pedig rengeteg pénzbe kerül, továbbá fokozva a gazdálkodók, a lakosság és az állatvilág konfliktusát.  

A madárbarát gazdálkodás – MME

Annak következtében, hogy a mezőgazdasági területek ilyen óriási természetes életteret szüntettek meg, alakítottak át, az embernek nem csak kötelessége, de érdeke is olyan gazdálkodást folytatni, amivel segíti az agrártájban élő állatok megmaradását is. Itt általában meglehetősen egyszerű, gyakran pénzbe sem kerülő megoldásokra kell gondolni, mint:

• kaszálatlan, művelés alá nem vont élőhelyfoltok- és szegélyek megtartása;
• bokros-gazos mezővédő erdősávok megóvása, gondozása, újak telepítése;
• legeltetés megtartása;
• mozaikos gazdálkodás (amikor a monokultúrás, egy fajból álló végtelen táblák helyett kisebb területeken más-más növényt termesztünk és a szántók között legelők és nem bolygatott élőhelyfoltok is vannak;
• végül, de nem utolsó sorban meg kell őriznünk az Európai Unió Natura 2000 hálózatát, ami a kontinens jelentős részén képez olyan természetes és természetközeli élőhelyeket, melyek egymással összefüggő ökológiai folyosókat is alkotva segítik a vonuló madarakat is.

Darvak a Hortobágyon

Azt, hogy ez mennyire járható út, mi sem jelzi jobban, mint a Magyarország keleti felén átvonuló darucsapatok példája. Ezek a hatalmas, gólya termetű madarak minden ősszel 120-150 ezres tömegben érkeznek a Hortobágyra. Ennek egyik oka az itt található tórendszer, melynek vizében álldogálva biztonságosan tudnak éjszakázni a szárazföldi ragadozóktól. Nappal aztán ez a rengeteg madár a környező gyepekre és szántókra repül ki magokat és apró gerincteleneket keresgélni. Ha a területen nem zajlana természetkímélő gazdálkodást, ez a rengeteg madár nem tudna heteket, hónapokat itt tölteni, és vonulási útvonaluk valószínűleg el is kerülné Magyarországot.