Áradás

Az átlagost meghaladó mennyiségű csapadék- és olvadékvíz okozta rendkívüli helyzeteknek több típusa is létezik:

• hirtelen áradás,
• árvíz,
• belvíz

Hirtelen áradás

Rövid idő alatt lezúduló nagy mennyiségű csapadék esetén a vízzel már telített vagy száraz talaj nem képes elnyelni a vizet, ami így az alacsonyabban fekvő területek felé áramlik – ekkor hirtelen áradásról beszélünk. Hasonló veszéllyel jár a gyors hóolvadás, illetve a mesterséges gátak ipari katasztrófaként jelentkező átszakadása is, de jellegét tekintve akár a tenger alatti földrengések kiváltotta cunami (szökőár) is ide sorolható. A hirtelen áradásban nagy sebességgel száguldó víz hatalmas oldalirányú nyomást is képes kifejteni. Erejére jellemző, hogy már az 50-60 cm mély áradat is képes elsodorni akár egy járművet is. A jelenség azért különösen félelmetes, mert egy heves záport követően hirtelen, előjelek nélkül alakulhat ki, akár sivatagokban és folyóktól távoli településeken is, és a víz nem csak a vízfolyások, folyók, patakok, csatornák medrében, de a földeken, az úttesten, az utcákon, a kerteken át is hevesen áramlik.

Árvíz

Árvíz – Freepik

A rendkívüli vízmennyiség okozta másik közismert jelenség az árvíz, amikor a folyók, patakok vize megemelkedve kilép a medréből (amíg a mederben marad, az emelkedő víz esetében is áradásról beszélnek a szakemberek). Az árvíz évente rendszeresen ismétlődő és egy éven belül akár többször előforduló, természetes jelenség. Klasszikus megjelenési formája a hóolvadást követő tavaszi árvíz. Ha a zajló jég torlaszokat képezve felhalmozódik a mederben, a folyó tovább haladni képtelen vize a mederből kilépve pusztító jeges árvizet okoz. Ilyen volt az 1838. márciusi pesti jeges ár, amikor a Duna medréből kilépő víz elárasztotta a főváros keleti részét, melynek következtében a mai Rákóczi úton, a Blaha Lujza tér közelében majdnem 2 m magasan víz hömpölygött. Ekkor vált híressé az embereket mentő árvízi hajós, báró Wesselényi Miklós. Végül, de nem utolsó sorban említést kell tenni a tavasz második felében és kora nyáron a folyók nagy kiterjedésű vízgyűjtő területein bekövetkező, napokig-hetekig tartó rendkívüli esőzések okozta zöldárról (ezt azért hívják így, mert érkezésekor a fák és a bokrok már levelektől zöldellnek).  

Belvíz

Belvíz – Orbán Zoltán

Az árvizek, hirtelen áradások, tavaszi hóolvadás és heves esőzések nyomán a lefolyástalan területeken felhalmozódó nagy mennyiségű, pangó víz esetén belvízről beszélünk. A belvíz a Kárpát-medencében fekvő Magyarország területének 45%-át, településeinknek pedig 80%-át érinti.

Bár a rendkívüli vizek alkalmanként nagy pusztítást okoznak az emberi létesítményekben és a gazdaságban, a terület növény- és állatvilágában, ezek a több-kevesebb rendszerességgel előforduló, természetes események fontos, helyenként nélkülözhetetlen részét képezik az élővilág megújulásának, a természet működésének.
A tavasszal felhalmozódó belvizek mágnesként vonzzák az átvonuló vízimadarakat, köztük az olyan védet ritkaságokat, mint a gulipán és a gólyatöcs, melyek az alkalmi vízállások védelmében tömegesen fészkelhetnek ott is, ahol egyébként erre nincs lehetőségük. Mivel Magyarországon jelentős a belvízveszély, a talajon költő fajok fészkei gyakran és tömegesen semmisülhetnek meg árvíz, hirtelen áradás és lefolyástalan belvíz következtében. Ezek a madarak azonban hozzászoktak ehhez, gyors pótköltéssel akár már abban az évben pótolni tudják a veszteséget, ha pedig nem, akkor csak a következő évben költenek újra.

Partifecskék

Még ennél is különlegesebb a partifecskék és az áradó folyók közti kapcsolat. A szabályozatlan folyók, folyamok nem egyenesen, hanem kanyarogva (ezt meanderezésnek hívjuk) futnak, a víz a belső oldalon lelassulva feltölti a medret, a külső oldalon felgyorsulva viszont alámossa és beomlasztja a partot. Ez az oka annak, hogy a folyók medre évezredek alatt kilométerekkel is arrébb vándorolhat. A partifecske költési viselkedése a folyók szakadó partfalaihoz alkalmazkodott, ezek a verébnél kisebb madárkák ugyanis méteres járatot ásnak a függőleges földfalakba, és az ennek mélyén kialakított üregben költik ki tojásaikat. A leszakadó partfalak azért különösen fontosak és előnyösek a partifecskék számára, mert így minden tavaszra elpusztulnak a fészeküregekben áttelelő, egyébként a madarakon élősködő, a vérüket szívó kullancsok. Annak köszönhetően, hogy a szakadó partfalak helyenként akár több száz méter hosszúságban kínáltak fészkelőhelyet a partifecskéknek, ez a madár akár sok ezres kolóniákban költ. A folyamszabályozásokat követően ez az évenkénti partfalszakadás szinte teljesen megszűnt, ezért az ilyen nagy telepek ma már egész Európában ritkák. A legutolsó nagy, természetes telepek a Felső-Tiszán, Tokajtól északra láthatók, ahova a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) minden évben Tokaji Partifecske Hajózás programot szervez. A tél végi, kora tavaszi árvizek áldásos partfalszakadását kihasználó partifecskék számára a folyók halálos veszélyt is jelentenek. A május-júniusi zöldár magas vize ugyanis teljes folyószakaszokon pusztíthatja el a kolóniákat, melyeknek gyakran pótköltésre sincs lehetőségük, így csak a következő tavaszon próbálkozhatnak csak újra a fiókaneveléssel.