A fákkal tarkított és erdei élőhelyek egyik igen fontos élőhelyi elemét jelentik a korhadással keletkező és a harkályok vájta odúk. Nem kis mértékben a Magyarországon élő nyolc odúkészítő harkályfajnak köszönhetően, az odúköltő madaraink (kék galamb, baglyok, légykapók, cinegék …) száma a negyvenet is elérheti. Nem is beszélve az életük legalább egy részében az odúkhoz kötött emlősökről (pelék, egerek, mókus, denevérek, nyest és nyuszt …), az erdei siklóról és a rovarokról (lódarázs, házi méh …).

Kék cinege egy D odún – Orbán Zoltán

Természetes sokszínűség

Az odúkban élő állatfajok mérete a méhekétől a majdnem 60 cm testhosszú, termetes uráli bagolyig tejed hazánkban. Ennek a nagy méretbeli szórásnak jelentős részt az az oka, hogy harkályaink is három, egymástól jelentősen eltérő mérettartományba tartoznak, ami az odúik nagyságában is jelentkezik. Legkisebb, alig veréb méretű harkályunk a kis fakopáncs. A balkáni, a közép, a nagy és a fehérhátú fakopáncs fekete rigó termetű. Legnagyobb harkályaink, a zöld küllő és a hamvas küllő csóka méretű, a fekete harkály pedig már akkora, mint egy varjú. Az odúban lakó állatok számára korhadással is keletkeznek üregek, ráadásul ezek jóval tágasabbak is, mint a harkályodúk. Az ilyen korhadt üregek fészkelői a nagyobb baglyok és a kék galamb.

A természetet lemásoló mesterséges odúk

Különböző odútípusok – Orbán Zoltán

Európában a XIX. század második felében kezdték el egyre szélesebb körben használni a harkályodúkat utánzó mesterséges eszközöket, Magyarország pedig az elsők között ismerte fel ezek természetvédelmi jelentőségét és alkalmazhatóságát. Ezek kezdetben farönkből kivájt, a természetest másoló odúk voltak, előállításuk és kihelyezésük azonban nagyon nehézkes volt. Ebben hozott változást a deszkából készülő, ma is legszélesebb körben használt, könnyen, gyorsan és olcsón összeállítható odúcsaládok kidolgozása. A klasszikussá váló deszkaodúk mellett léteznek cement és fűrészpor keverékéből préselt-öntött, úgynevezett fabeton anyagú odúk is, jóval magasabb áruk miatt ezeket elsősorban Nyugat-Európában használják. Előnyük, hogy akár 30 éves élettartamuk a deszkaodúkénak kettő-négyszerese.

Odútípusok

A harkályokét utánzó mesterséges odúk bejárati nyílása kerek, az egyes típusok elsősorban a röpnyílás átmérője és a belméret tekintetében különböznek.

  • Ezek közül az „A” odú a legkisebb, mely a kék, a barát, a fenyves- és a búbos cinege számára kínál megfelelő költőhelyet. A szűk bejárónyílás miatt ebbe a verebek nem tudnak beköltözni – ezért gyakran „verébmentes” jelzővel szerepel –, bár napjainkban a verebek európai állománycsökkenése miatt ez a kiegészítő tulajdonsága egyre kevésbé időszerű.
  • Bár a messze leggyakrabban használt „B” típusú odú 34 mm átmérőjű röpnyílása alig több mint fél centivel nagyobb az „A” odúénál (28 mm), ez a szemmel alig észrevehető különbség sokkal több faj befogadására teszi alkalmassá. Amellett, hogy ebbe az előző odútípusban költő kistestű cinegefajok is beleköltözhetnek (általános jelenség, hogy az odúköltő fajok a számukra optimálisnál nagyobb típusokban is költenek), ez az odú a széncinege, a házi és mezei veréb, a nyaktekercs, a csuszka, az örvös és kormos légykapó védelmi eszköze.
  • A klasszikus mesterséges odúk közül a „D” típus létezik a legtöbb változatban, ebben az eszközcsoportban – attól függően, hogy a bejárata milyen nagy – a veréb méretű madaraktól a macskabagolyig számos faj költ. Az alap változat a seregélyeké, de gyakran beköltöznek a „B” odú fajai is. A fokozottan védett odúköltők védelme szempontjából a szalakótaodú a legjelentősebb, ebből napjainkban már ezernél is több van kihelyezve országszerte. Egyetlen vonuló bagolyfajunk, a füleskuvik, és a trópusi színekben pompázó, szablyaszerűen hajlott tücsökvadász csőrrel rendelkező búbosbanka is „D” odúban költ. A legnagyobb, 140-180 mm átmérőjű bejárati nyílású „D” odú változat a kék galambé és a macskabagolyé (a kétharmadában nyitott előlapú, inkább már költőládákba pedig az uráli bagoly költözik).

Az itt felsorolt alap odútípusok mellett számos különleges odú és költőláda létezik olyan szokatlannak tűnő fajoknak, mint a kéreg alatt fészkelő fakuszok, a telepesen költő verebek, a víz alatt szaladgálva vadászó vízirigó, a lapostetőkön fészkelő búbospacsirta, a vízbe csapva halászó jégmadár, a levegőben alvó sarlósfecske vagy a denevérek. Ezek egy részéről itt is olvashatsz, de ha igazán szeretnél elmélyedni a különböző költést segítő eszközökbe, Andrési Pál: Cselekvő természetvédelem című könyvét szerezd be.

Ha még többet szeretnél az odúkról olvasni, akkor kattints ide:

Tovább a Madártani Egyesület Odúk és költőládák oldalára

Az odúk takarítása

D odúban seregély fészek – Orbán Zoltán

A mesterséges odúk nyitható teteje vagy eleje nem csak a költés ellenőrzését, de a fiókák kirepülését követően az elhasználódott, szennyeződött fészekanyag eltávolítását is lehetővé teszi. Ez azért fontos, mert így a madarak nagyobb valószínűséggel költenek ismét az odúban.

Tudtad?

Magyarország egyik legkülönlegesebb odúköltője a tőkés réce (a köznyelv ezt a madarat hívja vadkacsának). Budapest belső kerületeinek parkjaiban, ahol gyakoriak a többszörös emberderék vastagságú platánok, ezek korhadt üregeibe gyakran költözik egy-egy tojó tőkés réce. A vastag pehelytollas fiókák a kikelést követően egyenként kiugrálnak az odúból, hogy anyjukat követve a közeli vízhez tipegve táplálékot keressenek maguknak.

Címlapkép: Orbán Zoltán