Tél

A tél látszólag a semmittevés ideje madaraink életében, hiszen ekkor sem fiókákat nevelniük, sem vonulniuk nem kell. A dolog azonban koránt sem ennyire egyszerű! S hogy miért kihívásokkal teli évszak a tél, külön-külön nézzük meg, mit is csinálnak a hosszú távú vonulók, illetve az itthon maradók decembertől februárig.

Hóban és fagyban

Csipkebogyó – Orbán Zoltán

A nem vonuló, vagy a télre Eurázsia északi térségeiből hozzánk érkező madarak számára a téli hónapok egyetlen központi kérdése a táplálék. Ha van mit enniük, a madarak a Föld leghidegebb térségeiben is jól elvannak. Az élelem ugyanis fűtőanyagot jelent, amit a természet egyik legjobb szigetelőanyaga, a toll segít rendkívül hatékonyan felhasználni.

Igen ám, de a tél legnagyobb kihívása − és egyben a vonulás oka − az időszakos élelemhiány! Ezt a problémát azok a fajok tudják jól kezelni, melyek drasztikusan képesek változtatni a tápláléklistájukon, az elfogyasztott menün. Velük ellentétben a specialisták erre képtelenek, ezért nem is tudnak áttelelni. Ilyen csoport például a fecskéké, melyek csak repülő rovarokra vadásznak, amik viszont 10-15 °C alatti hőmérsékleten már nem hozzáférhetőek.

Legnagyobb előnyben a magevők vannak, mivel a természetes magraktárak őszre töltődnek fel és egészen tavaszig kitartanak. A rovarevők helyzete már bonyolultabb, hiszen az ő csőrük nem is alkalmas a magok gyors és hatékony felbontására, hántolására. Ennek ellenére egyes rovarevő énekesek remekül megállják a helyüket télen is, gondoljunk csak a cinegékre, a madáretetők leggyakoribb vendégeire. Az elmúlt évtized egyik madártani érdekessége, hogy a fehér gólyák egy része is inkább az áttelelést választja az oda-vissza közel húszezer kilométeres vonulás helyett. Ezt az teszi lehetővé, hogy míg tavasztól őszig elsősorban rovarokat fognak, addig télen hónapokon át elvannak egér és pocok zsákmánnyal is.

Téli erdő – Orbán Zoltán

Afrika végtelen térségeiben

Táplálék szempontjából a messzi délre vonulóink előnyösebb helyzetben vannak − gondolhatnánk, de azért az ő életük sem ilyen egyértelműen rózsás! Már csak azért sem, mert az Eurázsiából és akár az amerikai kontinensről érkező sok-sok tízmilliónyi többi vonulóval, plusz a rendkívül gazdag helyi madárvilággal is osztozniuk kell.

Márpedig a minél könnyebben megszerezhető és bőséges táplálék a telelési időszak egészében létfontosságú. A megérkezésüket követően azért, mert a madaraknak a hosszú északi vándorlás után helyre kell állítaniuk a kondíciójukat. Ezt követően madaraink jelentős része elkezdi a vedlést (lásd a Nyár kártyán is), ami szintén extra élelemigénnyel jár. Majd jön a felkészülés a tavaszi visszaindulásra, amikor a vedlést követően nemcsak csúcsformába kell hozniuk magukat, de akár a súlyukat megduplázva, „üzemanyagként” tartalék zsírt is fel kell halmozniuk.

Eközben pedig azt a nehézséget is át kell hidalniuk, hogy Afrikában az itthonitól jelentősen eltérő állati és növényi táplálékkal van dolguk, amit a túlélés érdekében jól kell ismerniük. Ráadásul mindezt Európához képest Afrika ragadozókban sokkal-sokkal gazdagabb és veszélyesebb környezetében kell megtenniük. Ha csak a madárvadász-specialista kis és közepes macskafélék számát tekintjük, már az ezek jelentette óriási kockázat túlélése is elképesztő feladatot jelent. Nem véletlen, hogy a hosszú távú vonulók esetében − amint azt a műholdas jeladók adataiból megtudtuk − ennyire magas a telelési és tavaszi visszaindulás idejére eső elhullási arány.

A Madárbarát kalendárium téli eseményei és teendői

A tollakból akár a madarak addig nem ismert telelőhelye is meghatározható. Az elmúlt évek analitikai labormódszereinek fejlődése többek között lehetővé tette azt is, hogy a madarak gyűrűzése és visszafogása nélkül (ami Afrika ember nem járta végtelen térségeiben különösen problémás) is be lehessen határolni legalább régiós szinten, hogy az adott madár hol töltötte a telet. Ez a lehetőség különösen a fecskéink kutatásában és védelmében jelent nagy segítséget. Többségükről ugyanis jobbára csak annyit tudtunk, hogy valahova a Szaharától délre vonulnak, pontosabb információkkal azért nem rendelkeztünk, mert milliónál több Európában gyűrűzött egyedből csak néhány került kézre Afrikában.

Az afrikai szavannákon téli teljes vedlést végző fecskéink az új tollaikat a helyben fogott repülőrovar-táplálékból építik fel. Ezek az ízeltlábúak vagy közvetlenül a területen élő növényzetet fogyasztják, vagy ragadozó rovarként növényevő fajokat esznek. A növények gyökerei a vízzel az élőhelyükre jellemző izotóp összetételű oldott ásványi anyagokat vesznek fel a talajból. Ez a kémiai „ujjlenyomat” végighalad a táplálékláncon és végül eljut a fecskék friss tollaiba is. Így a madarak a tavaszi vonulásból hazaérkezve magukban hordozzák a telelőhely talajkémiai összetételét, amit a télen átvedlett szárny és faroktollból analizálni lehet. A technika mai fejlettségi szintjén mintegy ötven kémiai elemet és ezek mennyiségi arányát lehet kimutatni egyetlen tollból. Az így kapott információkat összevetve a talajtani adatbázisokkal, legalább régiós szinten behatárolható (és akár célzott kutatóexpedícióval felkereshető) az a térség, ahol a mintákat szolgáltató populációk teleltek és táplálkoztak.