Szélsőséges körülmények

Azt, hogy mi számít szélsőséges körülménynek, alapvetően egy adott élőlény szempontjából lehet eldönteni. Általánosságban elmondható, hogy bármely élőlény esetében létezik a környezeti hatások optimális szintje, ahol a faj egyedei szaporodni képesek − ez az érték az adott élőlény toleranciáját magába foglaló skála közepén található. Innen a szélek felé indulva a feltételek egyre kevésbé kedvezőek, a két legszélső értéknél pedig már a puszta létezés a tét.

A tűrőképesség határain − az extremofilek

Ónos eső – Orbán Zoltán

Napjainkban egyre többet tudunk azokról az extremofilekről, többnyire mikroorganizmusokról és alacsonyabb rendű élőlényekről, melyek olyan körülmények között érzik jól magukat, illetve felfüggesztett életműködést követően ismét aktívvá válnak, ami az élővilág túlnyomó többségére nézve halálos lenne:

• egyes vulkanikus hőforrásokban élő baktériumok optimuma 60-80 °C;
• a víz alatti hidrotermális kürtők kilövellő, oldott kémiai anyagokkal telített forró vizében 100 °C körüli hőmérsékletet is elviselnek egyes csőférgek és magasabb rendű rákok;
• léteznek szélsőségesen savas vagy lúgos közeget, rendkívül magas sókoncentrátumot elviselő szervezetek;
• a több mint 11 km mély Marian-árok alján élő alacsonyabb és magasabb rendű élőlények a tengerszinten tapasztalható nyomás ezerszeresén érzik jól magukat;
• az űrből akár évekkel később visszahozott kutatóeszközeinkkel, véletlenül vagy szándékosan, mikroorganizmosokat juttattunk az extrém hidegű és magas UV sugárzású légüres térbe, és ezekből a visszatérést követően mégis sikerült életképes tenyészetet létrehozni.

Látható tehát, hogy a szélsőségesség kérdésének eldöntése messze nem olyan könnyű, mint gondolnánk. Ugyanakkor az élőlények tűrőképességének ismerete és vizsgálata egyre fontosabbá válik, amint a klímaváltozás és az ember okozta egyéb civilizációs hatások egyre több faj megmaradását veszélyeztetik.

Fajok a fülkékben

A ma létező fajok az általuk igényelt környezeti körülményekhez legjobban alkalmazkodó „szuper” élőlények. Ha nem így lenne, akkor elegendő szaporulat hiányában már kipusztultak volna. Földünk 4,5 milliárd éves történetében több nagy és számos kisebb kihalási hullám volt, jelezve, hogy a környezeti hatások folyamatos változása az élőlényeket is folyamatos alkalmazkodásra készteti. Minden élőlény elhelyezhető egy olyan képzeletbeli ökológiai fülkében (niche – kiejtve nis), amit az élőhelye komplex környezeti körülményei határoznak meg. Ezen belül bizonyos feltételekre nézve az adott faj lehet tág és szűk tűrésű, azt pedig, hogy a környezeti hatások változására miként reagál, az alkalmazkodóképessége jelzi.

A klímaváltozás egyik fő hatása

Designed by Freepik

Napjainkra egyre többet hallani a klímaváltozásról és ennek várható és már érzékelhető hatásairól. Azt, hogy a Föld légköre melegszik, mérések igazolják, a vita arról folyik, hogy ennek oka természetes vagy jelentős részben az emberi civilizáció okozza-e.

Hiba lenne azt gondolnunk, hogy a klímaváltozás, illetve az erről folyó vita csak a tudósokat és a politikusokat érintő ügy. A Föld melegedése ugyanis a bolygó minden emberére hatással van az év minden percében. Ennek egyik megjelenési formája az időjárás. A klímaváltozás egyik markáns eredményeként mind gyakrabban tapasztalhatunk az évszakhoz képest szokatlan eseményeket, melyek időtartama és ereje is növekedni látszik. A hangsúly itt nem csak a szélsőségeken, hanem a kiszámíthatatlanságon, még inkább pedig az átlaghoz képest jelentős eltéréseken van.

Madárvédelmi szempontból több kártyán is olvashattuk, találkozhatunk azzal, hogy az emberi tevékenység, mindenekelőtt a nagyüzemi mezőgazdaság miként és milyen nagy mértékben rontja egyre több faj túlélését. Miközben az állatok a civilizációs hatások miatt elvesztik a táplálkozó-, fészkelő- és búvóhelyeiket, a klímaváltozási szélsőségek további jelentős állományveszteséget okoznak számukra. Szemléletes példáját adják ennek a fecskék, melyek hazai állománya megfeleződött az ezredforduló óta.

A fecskék azért különösen érzékenyek a klímaváltozás meteorológiai szélsőségeire, mert táplálkozás tekintetében − csak repülő rovarokkal képesek táplálkozni − szűk tűrésű specialisták. Elég néhány hűvösebb és esősebb nap a május-júniusi költési, vagy a szeptemberi és márciusi vonulási időszakban, és repülőrovar-táplálék hiányában százezerszám pusztulnak el. Ilyen szélsőséges időjárás az ember előtti korokban is volt − csakhogy évszázadonként két-három alkalommal. Ehhez a fecskeállományok alkalmazkodtak is, néhány év alatt pótolták a veszteségeket. Manapság azonban ilyen rendkívüli időjárású évek nem évszázadonként néhányszor, hanem egy évtizeden belül is egyre többször fordulnak elő, amit a madaraknak egyre csökkenő és romló élőhelyi viszonyok között kellene ellensúlyozniuk.

Valójában mi, emberek is extremofilek vagyunk, hiszen egy olyan rendkívül veszélyes és erős oxidálószert lélegzünk be, ami a vasat is elpusztítja. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, a földi életnek évmilliárdos alkalmazkodási folyamatra volt szüksége. Az oxigén szabad formában ugyanis nem volt mindig jelen a Föld légkörében, ennek megjelenése és fokozatos feldúsulása az ősi óceánokban 3,5 milliárd éve megjelenő fotoszintetizáló baktériumoknak köszönhető, melyek életfolyamatainak egyik melléktermékeként képződött (és képződik ma is jó 70%-ban) a tengerekben. Az evolúció fő iránya a Földön a légkört „szennyező” oxigén toleranciája felé mozdult el, melynek következtében ma már az élőlények többségének életéhez nélkülözhetetlen is.