Hegyi patak

A magashegyi patakok sok mindenben eltérnek a hazánkra leginkább jellemző lassú folyású, meleg vizű domb- és sík vidéki vízfolyásoktól. Vizüket a hegység akár nyáron is havas csúcsainak és gleccsereinek hideg olvadéka, valamint a hegyvidéken gyakori esők táplálják, ezért a hegyi patakok többnyire bő hozamúak és vizük hideg. A sziklák között magasról és meredeken érkező, kisebb-nagyobb vízeséseken lezúduló víz oxigénnel dúsul, amit a hideg víz jobb oxigénoldékonysága is segít. A hegyi patakok állatvilága éppen azért különleges, mert a vízben élő vagy itt táplálkozó fajoknak meg kell küzdeniük a víz erős sodrával és gyakran nyáron is csak 2-4 °C körüli hőmérsékletével. Mivel erre nem sok faj képes, ezeknek a vizeknek a madárvilága szegény, életmódjuk viszont különleges.

Vízirigó

Vízirigó

Akár a gyors folyású hegyi patakok címerállata is lehetne a vízirigó − ez a fekete rigónál kisebb, de zömökebb, barnásfekete testű, fehér mellfoltú és rövid farkú madár. Világszerte öt, Európában egy fajuk népesíti be a hegyvidéki élőhelyeket. Magyarország földrajzi adottságai, a középhegységi erdőink változó vízállású, alacsony vízhozamú és keskeny, a klímaváltozás miatt gyakran ki is száradó patakjai a faj elterjedésének határát jelentik. Éppen ezért szigetszerűen elhelyezkedő fészkelő állománya csak évi 5-10 pár között alakul.

A vízirigó az énekesmadarak között egyedülálló módon fejét a víz alá nyomva, még gyakrabban teljes testtel alámerülve a mederben kapaszkodva-szaladgálva vagy akár mélyebbre úszva az aljzatról táplálkozik. Fő táplálékát apró bolharákok, csigák, tegzes-, kérész-, álkérész- és szitakötőlárvák, víziskorpiók, vízbe hulló rovarok képezik. Alacsony röptük a jégmadáréhoz hasonlóan gyors és egyenes vonalú, és többnyire a víz felett, a patak völgyében marad.

Költése is alkalmazkodik a hegyi patakok különleges élőhelykínálatához. A fészek a partoldal kövei közé és sziklahasadékokba, korhadt faüregbe, kidőlt fa és alámosott partoldal gyökérzetébe, gyakran vízesés mögé, akár 20 m fölötti magasságba épül. A gömb alakú építmény mohából, levéből és fűből áll, és akár focilabdányi méretű is lehet. Nyitott vagy csőszerű bejárata többnyire oldalról és alulról, a víz felé nyílik. Évente kétszer is költ, alkalmanként általában 5 fiókát nevel, egy-egy fészekalj kirepülése a tojások lerakását és kiköltését is bele számítva 35-50 napig tart. A párok a hegyi patakok és folyók egy-egy szakaszát birtokolják, területükön jégmadárszerűen gyors és egyenes vonalú, víz feletti repüléssel járőröznek.

Alapvetően állandó madár, télen a magasabb régiókban élő öreg madarak a hegyláb melegebb völgyeibe húzódnak. A fiókákra inkább jellemző a hosszabb kóborlás, ilyenkor a fészkelőhelyektől nagyobb távolságban is fel-feltűnhet egy-egy példány. Volt már rá példa, hogy Debrecenben és a Hortobágyon láttak vízirigót a madarászok.

Hegyi billegető

Hegyi billegető – Mészáros József

Európa, Ázsia és Északnyugat-Afrika hegyvidéki patakjainak és folyóinak másik jellegzetes madara a hegyi billegető. Élőhelyigénye és életmódja nagyon hasonlít a vízirigóéhoz, gyakran látni ugyan azokon a vízparti és vízből kiálló, kerek hátú görgetegköveken táplálkozva, azzal a fő különbséggel, hogy a billegetők nem buknak víz alá. Kisebb és filigránabb testének köszönhetően a hegyi billegető a köveken szaladgálva, a csobogva hullámzó víz szegélyében kapkodja össze a rovarokat. Gyors felrebbenésekkel repülő rovarokra is vadászik, de a vízbe pottyanva a felszínen lebegő zsákmányt is képes megszerezni.

Felül nyitott, klasszikus csésze alakú fészkét a vízirigóéhoz hasonló helyekre, többnyire az alámosott partoldal kövei és gyökerei közé, igen gyakran pedig a hidak alatti résekbe építi. Évente kétszer is költ, leggyakrabban 5-6 tojást rak. A tojások kiköltése 12-14 napig, a fiókák kirepülése további két hétig tart.

Magyarországi fészkelő állománya 220-320 párra tehető, és nagyban függ az adott év csapadékviszonyaitól. A mind gyakoribb szárazabb években, amikor a hegyi patakjaink vízhozama csökken vagy a patakok akár ki is száradnak, jóval kevesebb pár költ, mint máskor.

A hazai állomány állandó, a madarak ősszel inkább csak alacsonyabbra, a hegylábi területekre húzódnak. A kontinens északi térségeiből érkező vonulók és a nagyobb távolságra jutó hazai kóborlók az ország egész területén feltűnhetnek, de ilyenkor is többnyire be nem fagyó vizek partján találkozhatunk velük.

A madarak költését segítő mesterségesodú-típusok között (ezekről az Odúk kártyán bővebben olvashatsz) létezik egy, ami kimondottan a vízirigók számára készül, és többnyire a hegyi patakokat és folyócskákat átívelő hidak alá szoktak kihelyezni.