Elhagyott szántóföld

Érdekes kérdés, hogy egy elhagyott szántóföld jó vagy rossz-e a természetnek, az állat- és növényvilágnak, illetve magának az embernek, ezért érdemes egy kicsit alaposabban körüljárni a témát!

Aratás utáni bőség

Annak, hogy egy szántóföldön látszólag nem történik, nem nő semmi, több oka is lehet. Ezek közül a legáltalánosabb, leggyakoribb, amire az évszak is utal, hogy a terület aratás utáni, vetési, majd csirázási munkafázisban van.

Napraforgótarló – Orbán Zoltán

Közvetlenül a nyári-őszi aratást követően a földek a köznyelvben tarlóként emlegetett állapotban vannak, ilyenkor a szántókon még kint vannak a levágott szárcsonkok, hosszabb szármaradványok. A napraforgó esetében gyakran látni lábon feketéllő táblákat ősszel – a napraforgótányérokban ilyenkor szárad a mag, amit betakarításkor így könnyebb kipergetni, majd szállítani és tárolni.

Ez a tarlóállapot az egyik legfontosabb táplálkozóterülete számos őszi átvonuló és itthon telelő, télre hozzánk érkező madárnak. A ragadozók számára az itt táplálkozó, időszakonként inváziós tömegű (ezt hívjuk gradációnak) kisrágcsálók jelentenek óriási vonzerőt. A vonuló gólyák, a sirályok és vetési varjak csapatai nem csak az egereket és pockokat, de a férgeket és a rovarokat is összeszedegetik, specialitásuk a munkagépek követése, melynek nyomában járva tömegesen kaphatják el a riadt vagy sérült zsákmányállatokat. Még a legkorszerűbb aratógépek is hagynak maguk mögött hullott szemeket – ezeket előszeretettel szedegetik össze („bengészik”) a darvak. A Hortobágyot, majd késő ősszel Délkelet-Magyarországot érintő daruvonulási útvonal éppen azért alakult ki és vonz immáron őszönként 120-150 ezer madarat, mert az itt megtalálható gyepek és szántók rengeteg táplálékot kínálnak a madaraknak.

Tél előtt kizöldülő vetés

Zöldülő szántó – Orbán Zoltán

Ha azt látjuk, hogy a szántót a betakarítást követően gyorsan, akár még a nyáron felszántják, majd finomabb talajelőkészítési munkákat végeznek itt, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ide valamilyen őszi vetésű növény, például őszi búza kerül. Ezek a kultúrák az őszi meleg és csapadékos időjárásnak köszönhetően még a fagyok előtt növekedésnek indulnak – ezeken a táblákon láthatunk üde zöld növénysokaságot, ezek számára fontos a fagyok ellen szigetelő, vastag hótakaró. Az őszi vetés friss és üde hajtásai jelentik a fő táplálékot a Magyarországon átvonuló, illetve nálunk áttelelő ludak tízezreinek is.

Kézben tartott magárahagyottság

Hómentes teleken vidéken autózva, vonatozva, kirándulva gyakran találkozhatunk olyan tarlókkal, melyek még magukon viselik az előző évi szezon növényzetének nyomát. Az ilyen földek gyakran vetésforgóban pihentetett ugar vagy parlagterületek, ahova legalább egy vagy akár több évig sem vetnek semmit, és csak a pihentetési formának megfelelő talajművelést végzik. A tartósabb tarlószerű állapot másik formája a vadföld, amikor a termesztett növény egésze vagy egy része a földeken maradva a vadállomány téli táplálékául szolgál.

Újra gyep

Szántó szélén szarkalábak – Orbán Zoltán

Létezik aztán egy igen különleges, napjainkban alkalmilag örvendetesen előforduló „magára hagyott szántó” eset is, amikor a területen művelésiág-váltás történik és a szántóból gyep lesz. Az ilyen természetvédelmi beavatkozások célja hazánk európai uniós szinten is legértékesebb gyepes élőhelyeinek rehabilitációja. Ilyenkor a nemzeti parki szakemberek speciális magkeverékek vetésével, majd ezek éveken keresztül tartó szakszerű kezelésével (szárzúzás, legeltetés, invazív fajok eltávolítása, beerdősülés megakadályozása) természetközeli, majd természetes gyepek kialakítására törekednek. Talán még ennél is jobb megoldás, ha a gyepesítendő szántót lucernával vetik be, majd ezt hagyják kiritkulni, hogy a szomszédos természetes gyepről betelepülő őshonos fajok hosszú évek, évtizedek alatt visszafoglalják az egykor feltört élőhelyet. A visszagyepesedő területek biológiai sokfélesége, fajgazdagsága meredeken emelkedik, különösen a rendkívül fajszegény monokultúrás nagyüzemi táblákéhoz képest.

Gazos elhanyagoltság

Sajnos időről időre találkozhatunk olyan magára hagyott szántóval is, ahol derékig-mellig ér a parlagfű és a gyom, ami valóban elhanyagolt terület. A növényvédelmi rendszabályok nem engedélyezik a szántók ilyen mértékű magára hagyását, mert az itt tömegesen szaporodó, gyakran allergén (gondoljunk a sokmilliónyi honfitársunk életét megkeserítő parlagfűre) növények óriási magtermése a szelek szárnyán hatalmas területeket fertőz meg. Éppen ezért a nem művelt területeken is kötelező a gyomosodást megakadályozó időszaki kaszálás, szárzúzás. Fajgazdagságát tekintve, jó növényborítottságnak és bolygatatlanságnak köszönhetően ezeknek az elhanyagolt területek is gazdagnak számítanak, bár a növények fajösszetétele messze elmarad a kívánatostól.

Monokultúra

Annak következtében, hogy a Föld szárazföldi területein az agrártáj kiterjedtsége meghaladja az erdőterületekét, a nagyüzemi mezőgazdaság az egyik legfőbb kiváltója a fajok megfogyatkozásának, kihalásának. Az erdőket azért irtják ki, a mocsarakat azért csapolják le, és gyepeket azért törik fel, hogy ott szántóföldi művelésbe kezdjenek vagy ültetvényeket, legelőket hozzanak létre. Így alakulnak ki a monokultúrák, amikor akár sok-sok száz vagy ezer négyzetkilométeren ugyan azt a növényt termesztik. Ennek következtében ott, ahol természetes körülmények között fajok és egyedek tömegei éltek, a mezőgazdaság térhódítását követően csak egy-két, vagy maximum néhány faj él. A monokultúrákban − mivel rengeteg táplálékot találnak és hiányoznak a ragadozóik is − elképesztő mértékben szaporodnak el az adott növény kártevői, melyek ellen a gazdák „kénytelenek” növényvédő szerekkel, mérgekkel védekezni. Ezek a talajvízen keresztül az ivóvizünkbe, a növényekbe és a haszonállatok húsába kerülve pedig az ételeinkbe kerülve végül bennünket is mérgeznek. Ráadásul az ilyen elképesztő környezeti károk árán megtermelt táplálék jelentős része, egyes országokban akár közel fele is a kukában végzi! Ezért lenne fontos a pusztán a rövidtávon megszerezhető hasznot szem előtt tartó nagyüzemi mezőgazdaság helyett visszatérni a fajgazdagságot megtartó természetbarát gazdálkodási formákhoz.